Jelen tanulmányban alapvető célkitűzésünk, hogy két primer kutatás eredményeinek tükrében bemutassuk, miként változott három év elteltével az alternatív energiaforrások megítélése a hazai lakosság körében. A 2006-ban és 2009-ben folytatott szóbeli megkérdezések eredményeit leíró statisztikák, két- és többváltozós összefüggés-vizsgálatok segítségével elemeztük. Összességében elmondható, hogy pozitív változás tanúi lehetünk: valamennyi energiaforrás esetében mind a tájékozottság, mind az ismeret, valamint a hozzáállás, vélekedés tekintetében kedvezőbb eredmények születtek 2009-ben 2006-hoz képest. Az alternatív energiaforrások lakossági megítéléséhez tervezett kommunikációs politikában – a pozitív változások ellenére is – a tájékoztatásra célszerű fókuszálni, a széles publicitást nyújtó információs eszközökön keresztül, továbbá a korrekt, hiteles és meggyőző érvek kommunikálása is szükséges, megfelelő fórumokon, az ahhoz jól illeszkedő kommunikációs forrás, véleményvezető bevonásával.
Blog
-
Közös Agrárpolitika 2013 után: kihívások és lehetséges válaszok
Az ártámogatási mechanizmusokat 1992 óta fokozatosan felváltották a termeléstől független közvetlen kifizetések, amelyek enyhítették a KAP negatív mellékhatásait. A jelenlegi KAP ugyanis kevésbé torzítja az európai és globális agrárpiacokat, mérsékli a fejlődő országok szegény gazdálkodóinak hátrányos helyzetét, sőt a környezetszennyező termelésre is mérséklően hat. Ennek ellenére a költséges SPS egyenlőtlen előnyöket nyújt a tagállamok és az egyes gazdák számára, világos jövedelemelosztási, vidékfejlesztési vagy környezetvédelmi célok megvalósítása nélkül. A vidékfejlesztés és környezetvédelem támogatásának megalapozása gyakran hiányos, a végrehajtás pedig nem eléggé hatékony. Ráadásul a KAP még létező korábbi piaci ártámogatási mechanizmusait (pl. a tejtermékek exporttámogatása, magas importvámok) az EU külkereskedelmi partnerei problémásnak tekintik, ami gyengíti az EU túlzott protekcionizmus leépítésére és a Doha Forduló sikeres befejezésére irányuló tárgyalási pozícióit.
Az új KAP célkitűzéseit az alábbi területekre indokolt összpontosítani: a környezet fenntarthatósága, az innováció, a kutatás és fejlesztés támogatásával a versenyképesség előmozdítása, a katasztrófák és kockázatok kezelése, a kohézió elősegítése. Ugyanakkor indokolt a gazdaságok jövedelemtámogatásának és a méltányos fogyasztói árak garantálásának a feladása. A termelési költségek ugyan magasabbak Európában, többek között a szigorú környezetvédelmi és állatjóléti előírások következtében, de a támogatás akkor is jár, ha a gazdák nem termelnek. A földek támogatása nem növeli az élelmezésbiztonságot, sőt a támogatások környezetvédelmi indokkal sem igazolhatók.
Az SPS-t tehát fokozatosan célszerű megszüntetni. Egyes szakértők szerint ezt a pénzösszeget indokolt inkább átcsoportosítani az 1. pillérből a 2. pillérbe. A 2. pillér összegét a kérdéses agrárpolitikai intézkedések eredményessége alapján lehetne meghatározni. A támogatások átcsoportosítása nem garantálja automatikusan a környezetvédelmet vagy a vidékfejlesztést, ezért a jelenlegi programok alapos felülvizsgálatra szorulnak, további intézkedések bevezetése mellett. Előtérbe került az innováció, a kutatás és fejlesztés támogatásával létrehozott új technológiák elterjesztése, különösképpen a klímaváltozással, a biodiverzitással és ahhoz tartozó ökológiai rendszerrel kapcsolatban. Az élelmezésbiztonság a mezőgazdasági technológia folyamatos fejlesztésével és a szegény, élelmiszerhiánnyal küszködő országok termelésének támogatásával fokozható hatékonyan, nem pedig segélyezéssel. -
A magyar agrárgazdaság helyzete
A 2008. év második felében kirobbant és fokozatosan elmélyülő pénzügyi-gazdasági válság súlyos piacvesztést hozott a magyar nemzetgazdaság számára, ipari termékeink külpiaca beszűkült, az építőipar pedig a fizetőképes kereslet csökkenése folytán válságba került. Ezekben az ágazatokban drasztikusan emelkedett a munkanélküliség. Ugyanakkor a válság kisebb mértékben érintette az élelmiszergazdaságot, mely elsősorban annak tulajdonítható, hogy a válság okozta kereslet csökkenés a legkevésbé éppen az élelmiszergazdaság termékeinél jelentkezik.
Ennek alapján az a következtetés vonható le, hogy az élelmiszergazdaság stabilizáló tényező lehet a válságkezelésben. Ezt igazolja, hogy az agrárgazdaság termékkibocsátása 2008-ban is jelentősen növekedett, lényegében ez tette lehetővé nemzetgazdasági szinten a 2008-ban bekövetkezett – igaz kevesebb, mint 1%-os – GDP növekedést. Emellett a minden korábbit meghaladó 2008. évi, közel 2 milliárd eurós aktív élelmiszer deviza egyenleg is jelentős mértékben hozzájárult az ország devizamérlegéhez. Bevezetett agrár- és élelmiszerpiacainkon még az év utolsó hónapjaiban, sőt azt követően sem csökkent a vásárlási hajlandóság. Piaci oldalról tehát egyáltalán nem szükségszerű az agrárágazat csökkenő tendenciája. Ezen túlmenően egy növekvő agrárágazat jelentős mértékben hozzájárulhat a beruházások növekedéséhez, a vidéki lakosság foglalkoztatásához és megélhetéséhez, de nem utolsó sorban az Európai Unió által felkínált jelentős források lehívásához is, ami fontos nemzetgazdasági érdek.
A lehetőségek kihasználásának ugyanakkor akadálya lehet, hogy az egész élelmiszervertikumra vonatkozóan jellemző a távlatos gondolkodás hiánya, a kockázatos jövőképből adódó bizonytalanság. -
Közösségi versus nemzeti finanszírozás – Hogyan tehető fenntarthatóvá az agrárpolitika?
Fenntarthatatlan a Közös Agrárpolitika? Torzítják a mezőgazdasági kiadások az EU gazdaságának fejlődését, gátolják a Lisszaboni stratégia végrehajtását? Ezekre a bonyolult kérdésekre a következő pontok részletes elemzésével adhatjuk meg a választ:
1.A közösségi szintű beavatkozást igazoló tényezők feltárása, rendszerezése. – Alkalmazható a „decentralizációs elmélet” a költségvetési kérdések, illetve a közös agrárpolitika vonatkozásában? Hipotézisünk szerint: igen.
2.A KAP értékelése – figyelembe véve az EU-szintű közjavak (a multifunkcionális elemek valóban határokon átnyúló externalitások) és EU-szintű hozzáadott érték előállítására vonatkozó képességet.
3.Kísérlet az EU agrárpolitikájának átalakítására annak segítségével, hogy felmérjük, mely célkitűzések valósíthatóak meg eredményesebben szupranacionális szinten, és nem pedig másodlagos döntési szintek bevonásával. – Kísérlet a Közös Vidékpolitika körvonalazására, amely új politika célzott és szétválasztott szakpolitikai intézkedések segítségével járul hozzá a társadalom által megkívánt közjavak előállításához.
Az új politika koncepciója – annak az új politikának a koncepciója, amely mind nemzeti mind Közösségi szintű finanszírozást is igényel – összhangban van a fenntartható fejlődés – azaz a fenntartható mezőgazdasági tevékenységek: fenntartható földhasználat, élelmiszer- és takarmány-előállítás, bioüzemanyag, erdészet és halászat – követelményeivel. Továbbá az általunk felvázolt új politika megfelelően kezelheti a globalizációval, kereskedelem-liberalizációval, klímaváltozással és strukturális reformmal kapcsolatos kihívásokat. -
A támogatások szerepe a hazai mezőgazdaságban
Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások a világ számos országában igen jelentősek. Magyarországon a 2008-ban kifizetett támogatások a szektor által előállított bruttó hozzáadott érték közel 44 százalékát tették ki. Ezt a juttatást – egyfajta közvetett adóként – a fogyasztók, illetve a többi ágazat finanszírozza (jórészt az EU szintjén). Ezért folyamatosan célszerű vizsgálni, hogy az agrártámogatások által okozott torzulások (pl. a termelés fennmaradása versenyképtelen üzemekben, a termelési struktúra nemkívánatos változásai) kellően indokolhatók-e ökonómiai vagy más előnyökkel, illetve hogy ezek a célok hatékonyabb módon is elérhetők-e.
Hazánkban a támogatások az elmúlt öt év átlagában elérték a gazdaságok adózás előtti eredményének másfélszeresét (153%-át). Másképpen fogalmazva: a támogatásoknak csak 65%-a jelent meg az eredményben. A maradék támogatási hányad a termelési értéket meghaladó költségek fedezésére fordítódott. Hasonlóan sok más, részint nálunk fejlettebb mezőgazdasággal rendelkező országhoz, támogatások nélkül a gazdaságoknak összességében súlyos veszteséget kellene elkönyvelniük, igaz, 37 százalékuk támogatások nélkül is nyereséges lenne. A tanulmány rámutat, hogy a mezőgazdaság magas támogatottsági szintje – az említett piactorzító hatásokon túl – főleg amiatt aggasztó, mert a támogatásoktól (a „felsőbb” agrárpolitikai döntésektől) való teljes függőség arra késztetheti a termelőket, hogy ne elsősorban a piaci változásokhoz való alkalmazkodástól, a versenyben történő helytállástól várják helyzetük javulását, hanem elsősorban a támogatások szinten tartásáért, illetve növeléséért küzdjenek.
Megállapítható, hogy az Uniós csatlakozást követő időszakban a támogatások a magyar mezőgazdaságban jelentősen hozzájárultak a növekedésre, versenyképességre, hatékonyságra vonatkozó agrárpolitikai célok megközelítéséhez. Az egy hektárra jutó bruttó termelési érték 2004-2008 között változatlan árakon 13%-kal növekedett, míg a nettó hozzáadott érték 17%-kal lett magasabb. Az egységnyi eszközértékre jutó nettó hozzáadott érték 8%-kal emelkedett. A munkatermelékenység növekedése elérte a 16%-ot. Eredményként lehet elkönyvelni azt is, hogy az üzemeknek a gazdasági potenciál 2/3-át kitevő részénél a fennmaradás, illetve a fejlődés egyértelműen biztosítottnak látszik. Átütő sikerről viszont nem beszélhetünk, mert egyrészt túlzottan nagy a jövedelemingadozás a gazdaságok szintjén, másrészt az ökonómiai mutatók tekintetében – bár mérsékelt felzárkózási tendencia figyelhető meg – még mindig jelentős lemaradásban vagyunk a nyugat-európai versenytársakkal szemben (sőt, esetenként kelet-európai összevetésben is van behoznivaló). -
A hazai felsőoktatás dilemmái
A gazdasági fejlődés alapfeltétele a foglalkoztatás növelése. A foglalkoztatás elsősorban a képzés és oktatás révén növelhető. Az oktatás tömegessé válása és az egyre gyengébb előképzettség miatt a pályaválasztók körében az elmúlt években minőségromlás figyelhető meg. A képzés motivációja nem megfelelő, a felsőoktatási szakok száma az indokoltnál több, nem igazodik a munkaerőpiac igényeihez, a gyakorlati képzés háttérbe szorult. A nagy létszámú főiskolákon, egyetemeken a karrierszolgáltatással foglalkozó irodák javíthatják a pályakezdők elhelyezkedési esélyeit.
A felsőoktatási intézmények felelőssége az alapképzésben diplomát szerzett hallgatók folyamatos továbbképzése is, mert csak így valósulhat meg az egész életen át tartó tanulás. Fontos az oktatás K+F tevékenységének fejlesztése, az innovációs potenciál növelése, ami az egyetemek, kutatóintézetek és innovatív vállalkozások tevékenységének összefogását, valamint a közöttük kialakuló kapcsolatokat erősítheti. Ezen a téren jelentős az elmaradásunk. A BSc-képzésben résztvevők munkába állása problémásnak tűnik, hiszen a három év nem ad lehetőséget elmélyültebb elméleti felkészülésre, ugyanakkor a félév szakmai gyakorlat sem nyújt elegendő szakmai felkészültséget, munkavégzésre alkalmas jártasságot. Kutatásunk során arra keresünk választ, hogy az agrár-szakmacsoportban felsőfokú végzettséggel és munkatapasztalattal rendelkező szakemberek hogyan értékelik a felsőoktatást. Vizsgáljuk természetesen azt is, hogy a munkaerőpiac milyen elvárásokat támaszt a pályakezdő diplomásokkal szemben. Eddigi elemzéseink alapján az a véleményünk, hogy szükséges a teljes felsőfokú képzés átgondolása, a gyakorlati képzés erősítése, a szakmai háttér minimumának biztosítása. -
A magyar élelmiszer-gazdaság aggregált szintű külkereskedelmi teljesítménye az EU-cs
A szerző a magyar élelmiszer-gazdaság külkereskedelmi teljesítményét vizsgálja az EU-15 piacain a csatlakozást követően, mint a versenyképességi vizsgálatok egyik kiemelt területe. A versenyképesség mérésére különböző modellek és mutatószámok ismertek. A hazai élelmiszer-gazdaság külkereskedelmi teljesítményét cserearány-index, koncentrációs mutató, klasszikus Grubel-Lloyd index, egyszerű RCA mutató indikátorokkal vizsgálva megállapítható, hogy a cserearány-index a 2006-2008 közötti években kedvezőbben alakult az előző három évinél. Az élelmiszer-gazdaság export- és import-koncentrációja (H-index) csökkent 2004-től, de az agrárimport továbbra is koncentráltabb; az ágazaton belüli kereskedelem szerepe (GL-index) többnyire nőtt az EU-15 piacain, azonban az értékek jelentősen szóródnak tagállamonként és termékcsoportonként. A megnyilvánuló komparatív előny mutató (RCA) értékei általában csökkentek 2004 után. Növekvő komparatív előny figyelhető meg a gabona és gabonakészítmények viszonylatában, míg több termékcsoportnál (élő állat, hús és húskészítmények, tejtermék és tojás, gyümölcs- és zöldségfélék stb.) csökkenő komparatív előny mutatkozik, sőt egyes termékcsoportoknál a komparatív hátrány növekvő mértékű megjelenését (italok), illetve növekedését (kávé, tea, kakaó, fűszer) tapasztaltuk.