Blog

  • A mezőgazdasági vállalkozások fejlesztése a vezetői számvitel és a tesztüzemi rendszer tükrében

    A jelenlegi gazdasági körülmények és a versenyképesség megteremtésének, megőrzésének feltételei között egyre nagyobb a nyomás a vállalatok vezetőin, hogy jobban menedzseljék a költségeiket, hogy pontosabban tervezzenek, és hogy a legmegfelelőbben finanszírozzák a beruházásokat a vállalati hatékonyság növelése, és a megfelelő hosszú távú stratégia kialakítása érdekében. Ezek a tények teszik szükségessé az adatok értékes információvá alakítását, a vállalaton belüli mind nagyobb elszámolhatóságot, a költségek nagyobb átláthatóságát, a jövőre vonatkozó tervek és döntések komolyabb alátámaszthatóságát. Mindehhez segíti hozzá a vállalkozókat a vezetői számvitel szisztematikus alkalmazása, amelynek szükségessége a mezőgazdasági vállalatok körében az ágazat speciális volta miatt kiemelkedő jelentőséggel bír. A tanulmány a magyar mezőgazdasági vállalkozások körében vizsgálja egyrészt a vezetői számvitel alkalmazásának fejlettségét, területeit, módszereit, a vállalkozások vezetőinek hozzáállását, másrészt a tesztüzemi rendszerrel kapcsolatos tapasztalatokat, megfigyeléseket, lehetőségeket, harmadrészt a két rendszer kapcsolatát, összefüggéseit. Megállapítható a tanulmányban leírt kutatás eredményei alapján, hogy a vezetői számvitel és a FADN adataiból generált elemzések vállalatirányításhoz való felhasználása által a gazdaságok eredményesebbé, hatékonyabbá válhatnak versenytársaikhoz képest, valamint hogy ezeknek az információknak döntés- és vezetéstámogató szerepe van. A vezetői számvitel mezőgazdasági szektorban való alkalmazásával kapcsolatban fontos megemlíteni annak a FADN-nal való kapcsolatát. Összefüggés rajzolódik ki ugyanis a kutatás nyomán a két rendszer működtetése, kiszolgálása által létrejövő információk között, továbbá megfigyelhető a két rendszer egymást támogató hatása is. Az eddigi tapasztalatok a fentieken túl előre vetítik a két rendszer együttes alkalmazásának további jól kamatoztatható felhasználhatósági területeit, mint például a gazdaságok egységes elvekre épülő eredményességi mutatóinak létrehozását, amely többek között a támogatások odaítélésében vagy banki hitelek elbírálásában játszhatnának fontos szerepet.

  • Az együttműködési formák kialakulása és fejlődése a XX. századi magyar mezőgazdaságban

    A magyar mezőgazdaságban elterjedt együttműködési formák típusai alapjaiban eltérnek a nyugat-európai országok integrációs formáitól. Ennek oka elsősorban a II. világháború után végrehajtott kollektivizálási folyamat által kialakított birtokstruktúra és a politikai háttér. Tanulmányunkban bemutatjuk a magyarországi együttműködések változatos formáit, melyek a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban terjedtek el. Magyarországon a mezőgazdaság szocialista átszervezését követően a mezőgazdaság és az élelmiszeripar közötti termékpályák összezárultak és lehetővé tették a korszerű termelést. A termelőszövetkezetek és állami gazdaságok, valamint ezekkel párhuzamosan működő termelési rendszerek és agráripari kombinátok a kor legmodernebb technológiáit (termelési, tenyésztési és műszaki) használva világszínvonalú termelést folytattak.
    A rendszerváltozást – 1989-et – követő időszakban a magyar mezőgazdaság és az élelmiszeripar között kialakult zárt termékpályák feldarabolódtak, és a nagyüzemi gazdálkodást felváltotta az elaprózódott földbirtokra alapozott gazdálkodás, aminek következtében jelentősen csökkent a mezőgazdaság termelési hatékonysága és versenyképessége. Az EU-csatlakozást (2004) megelőző években egyre fontosabbá vált a Nyugat Európában elterjedt együttműködési formák, pl. termelői csoportok kialakítása és elterjesztése. Napjainkban (2008) a termelői csoportok részesedése a mezőgazdasági termelésből nem jelentős.

  • A magyar agrárgazdaság helyzete

    A 2008. év második felében kirobbant és fokozatosan elmélyülő pénzügyi-gazdasági válság súlyos piacvesztést hozott a magyar nemzetgazdaság számára, ipari termékeink külpiaca beszűkült, az építőipar pedig a fizetőképes kereslet csökkenése folytán válságba került. Ezekben az ágazatokban drasztikusan emelkedett a munkanélküliség. Ugyanakkor a válság kisebb mértékben érintette az élelmiszergazdaságot, mely elsősorban annak tulajdonítható, hogy a válság okozta kereslet csökkenés a legkevésbé éppen az élelmiszergazdaság termékeinél jelentkezik.
    Ennek alapján az a következtetés vonható le, hogy az élelmiszergazdaság stabilizáló tényező lehet a válságkezelésben. Ezt igazolja, hogy az agrárgazdaság termékkibocsátása 2008-ban is jelentősen növekedett, lényegében ez tette lehetővé nemzetgazdasági szinten a 2008-ban bekövetkezett – igaz kevesebb, mint 1%-os – GDP növekedést. Emellett a minden korábbit meghaladó 2008. évi, közel 2 milliárd eurós aktív élelmiszer deviza egyenleg is jelentős mértékben hozzájárult az ország devizamérlegéhez. Bevezetett agrár- és élelmiszerpiacainkon még az év utolsó hónapjaiban, sőt azt követően sem csökkent a vásárlási hajlandóság. Piaci oldalról tehát egyáltalán nem szükségszerű az agrárágazat csökkenő tendenciája. Ezen túlmenően egy növekvő agrárágazat jelentős mértékben hozzájárulhat a beruházások növekedéséhez, a vidéki lakosság foglalkoztatásához és megélhetéséhez, de nem utolsó sorban az Európai Unió által felkínált jelentős források lehívásához is, ami fontos nemzetgazdasági érdek.
    A lehetőségek kihasználásának ugyanakkor akadálya lehet, hogy az egész élelmiszervertikumra vonatkozóan jellemző a távlatos gondolkodás hiánya, a kockázatos jövőképből adódó bizonytalanság.

  • Közösségi versus nemzeti finanszírozás – Hogyan tehető fenntarthatóvá az agrárpolitika?

    Fenntarthatatlan a Közös Agrárpolitika? Torzítják a mezőgazdasági kiadások az EU gazdaságának fejlődését, gátolják a Lisszaboni stratégia végrehajtását? Ezekre a bonyolult kérdésekre a következő pontok részletes elemzésével adhatjuk meg a választ:
    1.A közösségi szintű beavatkozást igazoló tényezők feltárása, rendszerezése. – Alkalmazható a „decentralizációs elmélet” a költségvetési kérdések, illetve a közös agrárpolitika vonatkozásában? Hipotézisünk szerint: igen.
    2.A KAP értékelése – figyelembe véve az EU-szintű közjavak (a multifunkcionális elemek valóban határokon átnyúló externalitások) és EU-szintű hozzáadott érték előállítására vonatkozó képességet.
    3.Kísérlet az EU agrárpolitikájának átalakítására annak segítségével, hogy felmérjük, mely célkitűzések valósíthatóak meg eredményesebben szupranacionális szinten, és nem pedig másodlagos döntési szintek bevonásával. – Kísérlet a Közös Vidékpolitika körvonalazására, amely új politika célzott és szétválasztott szakpolitikai intézkedések segítségével járul hozzá a társadalom által megkívánt közjavak előállításához.
    Az új politika koncepciója – annak az új politikának a koncepciója, amely mind nemzeti mind Közösségi szintű finanszírozást is igényel – összhangban van a fenntartható fejlődés – azaz a fenntartható mezőgazdasági tevékenységek: fenntartható földhasználat, élelmiszer- és takarmány-előállítás, bioüzemanyag, erdészet és halászat – követelményeivel. Továbbá az általunk felvázolt új politika megfelelően kezelheti a globalizációval, kereskedelem-liberalizációval, klímaváltozással és strukturális reformmal kapcsolatos kihívásokat.