Blog

  • A magyar agrárgazdaság helyzete

    A 2008. év második felében kirobbant és fokozatosan elmélyülő pénzügyi-gazdasági válság súlyos piacvesztést hozott a magyar nemzetgazdaság számára, ipari termékeink külpiaca beszűkült, az építőipar pedig a fizetőképes kereslet csökkenése folytán válságba került. Ezekben az ágazatokban drasztikusan emelkedett a munkanélküliség. Ugyanakkor a válság kisebb mértékben érintette az élelmiszergazdaságot, mely elsősorban annak tulajdonítható, hogy a válság okozta kereslet csökkenés a legkevésbé éppen az élelmiszergazdaság termékeinél jelentkezik.
    Ennek alapján az a következtetés vonható le, hogy az élelmiszergazdaság stabilizáló tényező lehet a válságkezelésben. Ezt igazolja, hogy az agrárgazdaság termékkibocsátása 2008-ban is jelentősen növekedett, lényegében ez tette lehetővé nemzetgazdasági szinten a 2008-ban bekövetkezett – igaz kevesebb, mint 1%-os – GDP növekedést. Emellett a minden korábbit meghaladó 2008. évi, közel 2 milliárd eurós aktív élelmiszer deviza egyenleg is jelentős mértékben hozzájárult az ország devizamérlegéhez. Bevezetett agrár- és élelmiszerpiacainkon még az év utolsó hónapjaiban, sőt azt követően sem csökkent a vásárlási hajlandóság. Piaci oldalról tehát egyáltalán nem szükségszerű az agrárágazat csökkenő tendenciája. Ezen túlmenően egy növekvő agrárágazat jelentős mértékben hozzájárulhat a beruházások növekedéséhez, a vidéki lakosság foglalkoztatásához és megélhetéséhez, de nem utolsó sorban az Európai Unió által felkínált jelentős források lehívásához is, ami fontos nemzetgazdasági érdek.
    A lehetőségek kihasználásának ugyanakkor akadálya lehet, hogy az egész élelmiszervertikumra vonatkozóan jellemző a távlatos gondolkodás hiánya, a kockázatos jövőképből adódó bizonytalanság.

  • Közösségi versus nemzeti finanszírozás – Hogyan tehető fenntarthatóvá az agrárpolitika?

    Fenntarthatatlan a Közös Agrárpolitika? Torzítják a mezőgazdasági kiadások az EU gazdaságának fejlődését, gátolják a Lisszaboni stratégia végrehajtását? Ezekre a bonyolult kérdésekre a következő pontok részletes elemzésével adhatjuk meg a választ:
    1.A közösségi szintű beavatkozást igazoló tényezők feltárása, rendszerezése. – Alkalmazható a „decentralizációs elmélet” a költségvetési kérdések, illetve a közös agrárpolitika vonatkozásában? Hipotézisünk szerint: igen.
    2.A KAP értékelése – figyelembe véve az EU-szintű közjavak (a multifunkcionális elemek valóban határokon átnyúló externalitások) és EU-szintű hozzáadott érték előállítására vonatkozó képességet.
    3.Kísérlet az EU agrárpolitikájának átalakítására annak segítségével, hogy felmérjük, mely célkitűzések valósíthatóak meg eredményesebben szupranacionális szinten, és nem pedig másodlagos döntési szintek bevonásával. – Kísérlet a Közös Vidékpolitika körvonalazására, amely új politika célzott és szétválasztott szakpolitikai intézkedések segítségével járul hozzá a társadalom által megkívánt közjavak előállításához.
    Az új politika koncepciója – annak az új politikának a koncepciója, amely mind nemzeti mind Közösségi szintű finanszírozást is igényel – összhangban van a fenntartható fejlődés – azaz a fenntartható mezőgazdasági tevékenységek: fenntartható földhasználat, élelmiszer- és takarmány-előállítás, bioüzemanyag, erdészet és halászat – követelményeivel. Továbbá az általunk felvázolt új politika megfelelően kezelheti a globalizációval, kereskedelem-liberalizációval, klímaváltozással és strukturális reformmal kapcsolatos kihívásokat.

  • A támogatások szerepe a hazai mezőgazdaságban

    Az agrár- és vidékfejlesztési támogatások a világ számos országában igen jelentősek. Magyarországon a 2008-ban kifizetett támogatások a szektor által előállított bruttó hozzáadott érték közel 44 százalékát tették ki. Ezt a juttatást – egyfajta közvetett adóként – a fogyasztók, illetve a többi ágazat finanszírozza (jórészt az EU szintjén). Ezért folyamatosan célszerű vizsgálni, hogy az agrártámogatások által okozott torzulások (pl. a termelés fennmaradása versenyképtelen üzemekben, a termelési struktúra nemkívánatos változásai) kellően indokolhatók-e ökonómiai vagy más előnyökkel, illetve hogy ezek a célok hatékonyabb módon is elérhetők-e.
    Hazánkban a támogatások az elmúlt öt év átlagában elérték a gazdaságok adózás előtti eredményének másfélszeresét (153%-át). Másképpen fogalmazva: a támogatásoknak csak 65%-a jelent meg az eredményben. A maradék támogatási hányad a termelési értéket meghaladó költségek fedezésére fordítódott. Hasonlóan sok más, részint nálunk fejlettebb mezőgazdasággal rendelkező országhoz, támogatások nélkül a gazdaságoknak összességében súlyos veszteséget kellene elkönyvelniük, igaz, 37 százalékuk támogatások nélkül is nyereséges lenne. A tanulmány rámutat, hogy a mezőgazdaság magas támogatottsági szintje – az említett piactorzító hatásokon túl – főleg amiatt aggasztó, mert a támogatásoktól (a „felsőbb” agrárpolitikai döntésektől) való teljes függőség arra késztetheti a termelőket, hogy ne elsősorban a piaci változásokhoz való alkalmazkodástól, a versenyben történő helytállástól várják helyzetük javulását, hanem elsősorban a támogatások szinten tartásáért, illetve növeléséért küzdjenek.
    Megállapítható, hogy az Uniós csatlakozást követő időszakban a támogatások a magyar mezőgazdaságban jelentősen hozzájárultak a növekedésre, versenyképességre, hatékonyságra vonatkozó agrárpolitikai célok megközelítéséhez. Az egy hektárra jutó bruttó termelési érték 2004-2008 között változatlan árakon 13%-kal növekedett, míg a nettó hozzáadott érték 17%-kal lett magasabb. Az egységnyi eszközértékre jutó nettó hozzáadott érték 8%-kal emelkedett. A munkatermelékenység növekedése elérte a 16%-ot. Eredményként lehet elkönyvelni azt is, hogy az üzemeknek a gazdasági potenciál 2/3-át kitevő részénél a fennmaradás, illetve a fejlődés egyértelműen biztosítottnak látszik. Átütő sikerről viszont nem beszélhetünk, mert egyrészt túlzottan nagy a jövedelemingadozás a gazdaságok szintjén, másrészt az ökonómiai mutatók tekintetében – bár mérsékelt felzárkózási tendencia figyelhető meg – még mindig jelentős lemaradásban vagyunk a nyugat-európai versenytársakkal szemben (sőt, esetenként kelet-európai összevetésben is van behoznivaló).

  • Az adók, díjak, járulékok externális hatásai környezetvédelmi szempontból

    Dolgozatomban a jelenleg alkalmazott hatósági eszközök (adók, díjak, járulékok, kedvezmények) szűk körének célját, valamint szándékolt és nem szándékolt externális hatását elemzem. Vizsgálom, hogy az elérni kívánt cél milyen mértékben valósul meg, valamint javaslatokat fogalmazok meg a meglévő hatósági eszközök módosítására, illetve újabb eszközök bevezetésére a negatív externális hatások csökkentése és a pozitív externális hatások elérése érdekében.

  • A turizmus szerepe a Mátravidéken

    A Mátra településeinek jó része társadalmi-gazdasági problémákkal küzd, melyeket jól jellemez az elvándorlás, a magas munkanélküliség, alacsony vállalkozássűrűség, illetve jövedelem. Az Észak-magyarországi Régióban végzett kutatásainkban már korábban megállapítottuk ezeket a tényeket.
    A Mátravidék fejlődésének egyike lehetne az idegenforgalom/turizmus, de megállapítható, hogy kereskedelmi szálláshely-ellátottság tekintetében lakosságarányosan jelentősen elmarad a vidéki átlagtól, tehát fejlesztésekre van szükség. Véleményünk szerint elsősorban a meglévő 3 és 4 csillagos szállodák minőségi fejlesztését szükséges végrehajtani. Ha a Mátravidék turizmusa dinamikus fejlődésnek indul, a minőségi szálláshelyek férőhely-kapacitásának növelése is indokolt lesz (bővítések, új szállodák építése). Gyöngyös város esetében mindenképpen szükséges a férőhelybővítés is, hiszen jelenleg a városban nincs 4 csillagos szálloda (jelenleg is egyedül csak a 3 csillagos belvárosi Hotel Opál fejlesztése szerepel az elképzelésekben).
    A minőségi fejlesztési problémák mellett további gond, hogy a meglévő vonzerők mellett bizonyosan kevés az igazi turisztikai attrakció a térségben, azoknak a turisztikai termékeknek a száma, amelyek ide vonzzák és itt tartják a turistákat. Ezek bővítése is időszerű, a jövőt meghatározó sarkalatos kérdés.
    A harmadik fontos fejlesztendő terület a szolgáltatók együttműködésének elősegítése klaszterek és hálózatok, valamint a Turisztikai Desztinációs Menedzsment (TDM) szervezetek megalakításával.

  • Fenntartható turizmusfejlesztés a Tisza-tónál

    A Tisza-tó professzionális módon történő bemutatásának megszervezése elemi érdek, mert a látogatótömeg megjelenése és a szervezetlen módon történő látogatás a tó számára tragikus jövőt tartogat. A környezetterhelés, a vadkempingezés, az etikátlan viselkedés miatt nem őrizhető meg hosszú távon a Tisza-tó vonzereje. A meglévő tervek a fenntartható fejlődés, a turizmusfejlesztés és az életminőség javításának céljai irányába mutatnak.

  • Magyarország a virtuális vízpiacon

    A virtuális vízszemléletre épülő vízkészlet-gazdálkodási döntésekhez szükséges minimális információk egy ország szintjén a következők (Európai Regionális Jelentés, 2009): hol, mikor, mekkora és milyen minőségű hasznosítható vízkészlet áll rendelkezésre, ezeket a vízkészleteket hol és mire használják, mi történik az elhasznált vízzel, mennyi virtuális víz hagyja el az országot az exportált termékek révén, illetve mennyi virtuális víz érkezik az országba az importált termékekkel? Amennyiben ezek az információk hozzáférhetők, úgy további fontos következtetéseket lehet levonni a jövőbeni cselekvési irányokat tekintve, segítve az ország döntéshozóit a fenntarthatóbb vízkészlet-gazdálkodás kialakításában. Ezen túl bizonyos kereskedelempolitikai megfontolások révén – melyek virtuális vízkereskedelmi stratégián alapulnak – nemzeti vagy akár globális szintű vízmegtakarítások is elérhetők a vízhatékonyabb eljárásokat alkalmazó országok termékexportja révén.
    Mindezeket összevetve látható, hogy a virtuális víz koncepció nagy segítség lehet a nagy krízisek (energia- és élelmiszerválság, éghajlatváltozás) megértésében, összefüggéseik felismerésében, a feloldásukra tett és azoktól független politikai, gazdasági intézkedések előkészítésében. Ezen felül ötletekkel szolgálhat alternatív megoldási javaslatok kidolgozásához és végrehajtásához. A virtuális víz koncepció felhívhatja továbbá a figyelmet az indokolatlan, pazarló, telhetetlen fogyasztás veszélyeire és az okozott súlyos környezeti károkra. Erős érzelmi hatásokat is kiválthat a mindennapi életben felhasznált virtuális vízmennyiségek nagyságának érzékeltetésével, például annak bemutatásával, hogy egy csésze reggeli kávé biztosításához fürdőkádnyi vízre van szükség. A környezettudatosság erősítéséhez például jó eszköz lehet valamiféle – ökocímkéhez hasonlatos – vízcímke alkalmazása is.
    Napjaink egyik legfontosabb és legsürgetőbb problémája a hozzáférhető vízkészletek megőrzése, jó állapotban tartása (VKI), a folyamatos ivóvízellátás biztosítása. A továbbiakban ezért minden vízzel kapcsolatos kutatásnak – és így a virtuális víz elképzelésekkel kapcsolatos kutatásoknak is – óriási szerepe lesz és lehet utóbbi problémák megoldásában. Azt is meg kell említeni azonban, hogy olyan megoldási javaslatok felbukkanása is lehetséges, melyek nemhogy előrevinnék a társadalmat és segítenék a bioszféra megóvását, de egyenesen nagy károkat is okozhatnak. Fontos ezért minden ilyen törekvés körültekintő és rendszerszemléletű mérlegelése.
    A társadalomnak komoly kérdésekben kell irányt választania. Általánosságban elmondható, hogy a megszokott struktúrák (a pénzügyi rendszer, az energiapiac, a jogrendszer, a társadalmi intézmények) fenntarthatósága – legalábbis jelenlegi formájukban – erősen megkérdőjeleződött. Fordulóponthoz közeledünk, ahol ha merünk változtatni, akkor egy magasabb fejlettségi szintre lépünk. Amennyiben továbbra is ragaszkodunk majd bizonyos „rossz” és berögzült szokásainkhoz, preferenciáinkhoz és az azok fenntartását szolgáló, általunk létrehozott rendszerekhez, illetve megmaradunk az elméletek, ideák szintjén, melyeket tett nem követ, úgy a nagyobb rendszer (Föld) valószínűleg ki fogja vetni magából a diszfunkcionális alrendszert (emberiség).

  • Az intellektuális tőke az információs korszakban

    „We can’t solve problems by using the same kind of thinking we used when we created them.” Albert Einstein
    Jelen tanulmány elsődleges célja volt egy szekunder kutatás eredményeinek bemutatása, melyben összefoglalásra került, hogy milyen jellemzőkkel rendelkezik egy információs korszakbeli, az intellektuális tőkére koncentráló teljesítményértékelő metódus. Elmondható, hogy alapvető elvárás egy ilyen módszertől, hogy a múlt információi mellett képes legyen a jelen és a jövő lehetőségeit is számba venni, és a pénzügyi nézőpont mellett további perspektívákat is megjeleníteni.
    A tanulmány másik fontosabb célja volt annak a kérdéskörnek a felvázolása, melyben a környezet mint tőkeelem vonásait és értékelésének tulajdonságai vizsgálhatók az intellektuális tőkével párhuzamosan. A cél teljesítése során további kérdések merültek fel, melyek megválaszolása további kutatást igényel. Azonban következtetésképpen levonhatjuk, hogy az intellektuális tőke és a környezet stratégiai fontosságú szerepet töltenek be egy szervezet életében, így értékelésükhöz megfelelő eszközök alkalmazása szükséges, hiszen mint információ járulnak hozzá a sikeres szervezeti teljesítményhez, támogatják a vezetői döntéshozatalt. Összegzésképpen Laáb következő idézetét fontos a szervezeteknek figyelembe venni: az „elkövetkező információs társadalom már nem a pénzt fogja a középpontba állítani. Vagy lesz elegendő belőle vagy lényegtelenebb lesz, mert a menedzsment a fogyasztás és a gazdaságos termelés közötti növekvő összefonódás láttán főleg az információra és az innovatív intelligenciára támaszkodik. Az eljövendő gazdaságban a pénz csak egyik eleme lesz az információ nevű új, központi nyersanyagnak.”

  • Az EU-s támogatások és a tagállamok közigazgatásának kapcsolata

    Az Európai Unió regionális politikájának intézményi háttere jogszabályokban került lefektetésre. Az intézményrendszer felállítása és működtetése az EU-tárgyalásoknak is kiemelt témája volt. A megkövetelt végrehajtási rendszer minden tagállamban – akár régi, akár újonnan csatlakozott is volt – a meglévő közigazgatási rendszerre épült. Ugyanakkor nem lényegtelen, hogy míg az ún. régi tagállamok, és ezért maga az EU-szabályozás is már az elmúlt 25-35 évben a „New Public Management” eszméjében élt és fejlődött, addig az újonnan csatlakozók még az ezredfordulón is inkább egy bürokratikus közigazgatást működtettek, és kevésbé volt jelen a szolgáltatói szemlélet, illetve eredményorientáció.
    Annak ellenére, hogy az új tagállamok jelentős időnyomásra állították fel intézményrendszerüket, és a közigazgatási kultúra változása is folyamatosan jelen van még ma is az uniós források felhasználásában (szigorúan pénzügyileg nézve), ez nem okozott hátrányt. A V4 országok a forráslehívások tekintetében nem egy régi tagállamot is megelőznek. Vagyis az az állítás, hogy nem tudjuk az EU-s forrásokat felhasználni, megdőlni látszik (persze a programok jogi, EU általi zárása még hátra van).

  • Összefogás mentheti meg a hazai méhészeteket

    A rendszerváltást követően az előző évtizedekben eredményesen működő kistermelői (háztáji) integrációs rendszer úgy szűnt meg, hogy nem lépett a helyébe más termelés- és felvásárlás-szervezést végző együttműködési forma. Figyelembe véve a kialakult helyzetet, valamint azt a tényt, hogy a mézexport az agrár-külkereskedelem lényeges szegmense – a magyar méz mint hungarikum, fontos exportcikk –, továbbá hogy a méhészet, mint pozitív externália a növénytermelésben és a kertészetben is jelentős szerepet játszik, mindenféleképpen szükséges a méhészetek pozíciójának erősítése. A mézgazdálkodásra vonatkozó vizsgálataink – interjúk, saját méztermelési tapasztalatok, az országos és uniós mézgazdálkodás összehasonlítása – alapján megállapítható, hogy a termelők összefogása nélkül nem oldható meg a termelők érdekérvényesítő képessége, méretbeni, technológiai-technikai fejlesztése és minőségvédelme.