A vidékfejlesztési hálózatok a vidékpolitika európai dimenziójú eszközévé váltak. Információt szolgáltatnak a 27 tagországnak és harmadik országoknak. A hálózatokban partnerségi alapon együttműködnek a vidék szereplői, a különféle szakértői csoportok, valamint a mezőgazdasági és erdészeti szervezetek. Cél a vidéki térségek eredményes fejlesztése.
A „Contact Point” olyan brüsszeli szervezet, amely szolgáltatásokat nyújt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóságok (DG-AGRI) részére, és egyik kiemelt feladata európai szinten a hálózatok működtetése, a koordináció és az információcsere, a jó gyakorlat elterjesztése, valamint a nemzetközi együttműködések elősegítése.
A nemzeti hálózatok nem egységesen jöttek létre. A tagországok többségében egy hálózat működik, két országban azonban több hálózatot hoztak létre. Az Európai Vidékfejlesztési Hálózat nyitott, amihez a vidéki térségek bármely szereplője csatlakozhat, olyanok, akik a vidékfejlesztési politika ügyeiben érdekeltek.
A vidéki élet szereplői igénybe vehetik a nemzeti és az Európai Vidékfejlesztési Hálózatok szolgáltatásait és működő információs eszközeit. Ennek érdekében ajánlható, hogy iratkozzanak fel a rendszeresen megjelenő publikációk levelező listájára és tájékozódjanak a hálózat és a vidékfejlesztés eseményeiről, programjairól.
Az új intézményi filozófiában, a hálózati szerveződésben (networking) fontos elem a civil társadalom és magánszektor képviselői közötti partnerség. Jó, ha a hálózatok tevékenységét közreműködői megközelítés jellemzi, különösen az integrált térségfejlesztésben, amely figyelembe veszi a gazdasági, szociális, kulturális és környezeti szempontokat.
Várható, hogy a vidékfejlesztési politika célkitűzései és feltételrendszere a következő tervezési időszakban változik, ennek befolyásolásában az érdekeltek minél aktívabb, tényeken alapuló és mérhető költség-haszon indikátorokkal alátámasztott érvei és az ehhez átlátható és elszámoltatható intézményi struktúrák döntő jelentőségűek.
Blog
-
Intézményi innováció az európai vidékpolitikában
-
A mezőgazdasági területek érzékenységének és adaptációs képességének mérési lehetőségei
A tanulmány alapvető célja az, hogy hozzájáruljon az érzékenység, sérülékenység és adaptációs képesség vizsgálatának módszertanához. A kutatások eredményei felhívják a figyelmet arra, hogy bár az európai vidék összessége egyre sérülékenyebbé válik a különböző globális kihívásokra, a veszélyeztetettség mértéke régiónként eltérő. A kutatások eredményei megerősítették az IPCC 3. jelentésében megfogalmazott hipotéziseket, melyek szerint a gazdag országok ugyanolyan veszélyeztetettség mellett is kevésbé sérülékenyek, mivel nagyobb az alkalmazkodóképességük. A klímaváltozás, amely pozitív és negatív hatást is gyakorol Európa mezőgazdaságára, módosítja az eddigi komparatív előnyöket, illetve hátrányokat. Gazdasági szempontból Dél- és Közép-Kelet-Európa minden szcenárióban veszélyeztetettebb. Az északi országok az egyik oldalról nyertesek lehetnek, mivel a mezőgazdasági termelés szempontjából a várható hőmérséklet-növekedés több növényféleség termelését teszi lehetővé, ugyanakkor az intenzív termelés esélyének növekedése növeli az ökoszisztéma veszélyeztetettségét. Mindenki veszélyeztetett, csak különböző területen és mértékben, ami közös összefogás szükségességére hívja fel a figyelmet, de mivel a globális kihívások sok esetben a teherviselő képességgel ellentétesen rendezik át a vagyoni és jövedelemviszonyokat, a közös érdekeltségen alapuló cselekvés elérése nehézkes. Ez a jövőbeni kutatás-fejlesztés irányának a globális kihívásokkal összhangban való megjelölésével, illetve a célirányosabb támogatási rendszer kidolgozásával segíthető elő. A szűkös kutatási és egyéb támogatási forrásokat azon területekre célszerű összpontosítani, amelyek a lehetséges jövőt felvázoló forgatókönyvek többségében, vagy mindegyikében érzékenynek, sérülékenynek mutatkoznak. A közös összefogás az adaptáció esetében a mitigációhoz képest is nehezebb, mivel ennek gazdasági előnyei sokkal inkább lokálisan jelentkeznek. A kutatások arra is felhívják a figyelmet, hogy a veszélyforrások (kitettségek) azonosítása, a kockázat mértékének felmérése, a kockázat menedzselése mellett annak kommunikálása és az érintettek bevonása az egész folyamatba fontos részét képezi az eredményeknek.
-
A fenntarthatóság mérése az erdőgazdaságban
A fenntarthatóság mérése, de definiálása is nehézkes a jövőre vonatkozó feltételezések bizonytalansága miatt. Korlátozott következtetések vonhatók le pl. a „kereslet és kínálat” összehasonlításának elvén alapuló, egyre közismertebb ökológiai lábnyomból, vagy más, a fenntarthatóság bizonyos aspektusait részletesebben jellemző indikátorok tényleges értékeinek és az előre elvárt értékek összevetéséből. Ilyen, fejlődő, korlátozott lehetőségeket nyújtó indikátorrendszer jött létre az erdőgazdálkodásban. A rendszer használatát nagymértékben korlátozza, hogy megalapozatlan az, hogy hány, illetve mennyire specifikus vagy mennyire aggregált indikátorokat alkalmaznak, és hogy az indikátorok mért értékeit hogyan értelmezik. Emiatt az indikátorértékek értelmezésében még az olyan nemzetközi szervezetek is alapvető hibákat követnek el, mint a FAO. A tanulmány a fentieket több olyan példával is illusztrálja, amelyeket a fenntarthatóságban évszázadok óta élenjáró ágazatból, az erdőgazdálkodásból vettünk. Az ágazatból származó „jó” példával – egy bioindikátorral – mutatjuk meg ugyanakkor, hogy lehet megfelelő aggregált mutatókat találni. A fenntarthatósági mutatók értelmezéséhez szükséges azonban, hogy pontosan ismerjék ezeknek a mutatóknak a viselkedését, és hogy definiálni tudják, hogy – időben változó módon – milyen tartományon belül vélelmezhető a fenntarthatóság. Az, hogy mi számít „jó” és „rossz” irányú változásnak, minden mutató esetében a vizsgált rendszer (pl. az erdők, ill. az erdőgazdálkodás) elemzésétől, illetve a rendszer megértésének színvonalától függ (pl. az erdei ökoszisztémák működését még kevéssé értjük). Az eredményesen alkalmazható operatív indikátorrendszernek megfogalmazhatók a kritériumai, de az is lehet, hogy esetenként azzal juthatnak előbbre, ha a fejlődésre ugyanúgy tekintenek, mint ahogyan saját testének jelzéseire figyel egy beteg, de okos ember.
-
A globális gazdasági válság és a magyarországi agrárgazdaság kilátásai
A tanulmány a globális pénzügyi és gazdasági válság klímaváltozás – fenntarthatóság – globalizáció rendszerébe illesztve olyan változásokat javasol – előnyt kovácsolva a kényszerből –, melyek számolnak a tényleges helyzettel és viszonylag kisebb áldozatokkal, valamint kockázattal megvalósíthatók. Ennek lényege tömören a termőföld-hasznosítás tudatos arányváltásai, a foglalkoztatás bővítése, integrációk szervezése és az oktatás korszerűsítése. A javasoltak nem veszélyeztetik hazánk élelmiszer-ellátásának biztonságát, de csökkentik az agrárágazatok, a vidék energiaköltségeit, energiafüggőségét, új munkahelyeket teremtenek, javítják a mezőgazdaságból és a vidéken élők anyagi körülményeit, hozzájárulnak az ország energiafüggőségének csökkenéséhez, így a gazdasági válságból való kilábaláshoz.
-
Új agrárstratégia alapjai
Az agrártermelés helyzetének romló tendenciája és a vidék kilátástalansága egyre határozottabban követeli egy egységes agrár- és vidékstratégia kialakítását. Erre azonban nemcsak külső okok, de az ágazatban érdekeltek mély belső ellentétei miatt ma sincsen sok remény. Ehhez le kellene számolni sok, a rendszerváltás óta létező, a rendszerváltás törvényei által védett tabuval, amihez az agrárágazat és a vidék sorsa iránt nagyobb felelősségre, alázatra és együttműködésre lenne szükség. Ehhez kíván a rövid tanulmány az alábbiakkal hozzájárulni.
Látható, hogy a mezőgazdasági termelés értéke lényegében két évtizede stagnál, miközben a nagyobb hozzáadott értéket és a gazdaság belső vertikumát képező ágazatok, mint a kertészet, az állattenyésztés fokozatosan veszítenek a súlyukból. A mezőgazdaság szerepe gabona- és olajosmag-termelésre szűkül le. A feldolgozóipar fokozatosan leépül, számottevő termékfejlesztés már hosszú ideje nem folyik. Alacsony hozzáadott értékű élelmiszer-ipari tömegcikkeket gyártanak. Az ipar nyugat-európába húzódik vissza, amelyhez szükséges nyersanyagot Kelet-Európa, köztük a magyar mezőgazdaság szolgáltatja, ami egyértelműen kiszolgáltatott, gyarmati helyzetbe juttatja a magyar mezőgazdaságot. A magyar piac megszerzését követő gyárbezárásokkal a nyugati tőke kivonása is megkezdődött a magyar élelmiszer-gazdaságból. A végbement folyamatért az eladósodottságból adódó, fél évszázada tartó gazdasági kiszolgáltatottság és a nemzeti érdekeket háttérbe szorító liberális gazdaságpolitika is felelőssé tehető, de döntő szerepe van ebben a szocialista nagybirtokok romjai felett a rendszerváltás óta tartó osztozkodásnak és gátlástalan marakodásnak, amely a kisüzem vagy nagyüzem fedővita hátterében húzódik meg. Közben egyre elmélyülő válságba kerül a magyar vidék. A helyzet csak a koncentrációs folyamat felgyorsításával, a gazdasági belső vertikumok fejlesztésével, a műszaki fejlődésnek és támogatásoknak az arra alkalmas gazdaságokba való koncentrálásával és a termelői érdekeltségű feldolgozás és forgalmazás fejlesztésével, valamint nemzeti érdekeltségű feldolgozókkal való vertikális kooperációkkal oldható meg. Erre nemcsak törekedni kell, de el kell hárítani mindazokat a fejlődést gátló akadályokat is, amelyek megbénítják az ágazatot és lehetetlenné teszik fejlődését. A legfontosabb a föld(birtok)-politikában a szükséges változások végrehajtása, érintve az öröklési rendszert is. Nem kevésbé fontos volna a birtokok tudatos felaprózását kiváltó adópolitika megváltoztatása is. Ez azt jelentené, hogy a mezőgazdasági üzemek adóalapját a földtulajdon jelentené. Ez fékezné a földspekulációt és fokozná az intenzívebb kultúrák és a gazdasági belső vertikumok (állattenyésztés, feldolgozás) fejlesztését. Nem beszélve arról, hogy jól látható jövedelmi viszonyokat teremtene. -
A közvetlen agrártámogatások feltételezett csökkentésének becsült hatásai Magyarországon
A 2013 utáni időszakra szóló KAP-reform keretében egyes tagállamok máris felvetették a közvetlen termelői támogatások jelentős csökkentését. A cikk 2006. évi támogatási és jövedelmi adatok alapján azt vizsgálja, hogy egy drasztikus, 50 százalékos támogatáscsökkenésnek milyen hatásai valószínűsíthetők, ha a termelés egyéb feltételei nem változnának. Az elemzés szerint egy ilyen lépésnek Magyarországon sokrétű és rendkívül hátrányos következményei lennének, nem csak a mezőgazdaságra, hanem az egész nemzetgazdaságra, különösképpen pedig a vidéki foglalkoztatási viszonyokra és a természeti környezetre nézve. Minden szempontból hátrányosan érintené általában a vidéket, különösen a lemaradó és stagnáló kistérségeket, továbbá a kedvezőtlen adottságú területeket, általánosan az országnak azon részeit, ahol most is jelentősek a társadalmi-gazdasági feszültségek. Magyarországnak alapvető érdeke, hogy ne legyenek hirtelen, drasztikus módosítások, a rendszer változtatásában csak fokozatos megoldások kívánatosak. Európa számára alapvető érték a természeti környezet óvása, az élelmiszer- és az élelmezés-biztonság. Ez utóbbi pedig nemcsak európai szinten, hanem regionálisan is fontos érték, védelmet érdemel, ami meggondolatlan pénzügyi lépések oltárán nem áldozható fel!
-
Az alagút bejárata és a hazai agrárstratégia kritikus kérdései
Megállapítható, hogy a tanácskozáson résztvevők véleménye a fundamentális kérdésekben közel esik egymáshoz, bár vannak még különbségek, főleg a javasolt megoldásokban. Ez – az elmúlt két évtizedet figyelembe véve – mindenképpen haladásnak tekinthető. Elmondható, hogy a komoly gondok és problémák összefogásra serkentik a közösségeket. Mindenki érzi, hogy a jelentős agrártradíciókkal rendelkező hazai élelmiszer-gazdaság a jelenlegi pályán maradva alapanyag-termelő agrárbérmunkás országgá válhat, elvesztve versenyképességének maradékát is, teljesen kiszolgáltatva, míg az ágazat jövedelemtermelése – jó esetben is – csak a túlélésre elegendő. Elmondható, hogy még nem látható a „fény az alagút végén”, de már formálódik, hogy hol is van az az alagút, amin végig kellene haladni. A vita, illetve a mostanában napvilágot látott elemzések megmutatták az alagút bejáratát, az MTA Agrártudományok Osztályának szervezésében létrejövő stratégiának kellene megmutatni azt, hogy hogyan lehet ezen az alagúton a legkevesebb veszteséggel, a legnagyobb nyereséggel, a leggyorsabban átjutni úgy, hogy a hozott döntések eredményeként egy olyan magyarországi mező- és élelmiszer-gazdaság jöjjön létre, amilyet a rendszerváltozás után megálmodtak.
-
A globalizáció és a konszolidációs számvitel alkalmazása a magyar élelmiszer-gazdaságban
A globális pénzügyi és gazdasági válság kialakulása, a válság világméretű elterjedése számos okra vezethető vissza. Ezek között az okok között elsőként a globalizációt lehet kiemelni. A globalizáció folyamatában megfigyelhető a tőke, a szellemi erőforrások, az anyagi javak világméretű koncentrációja. A globalizáció egyik kísérőjelenségeként megfigyelhető az a tendencia, hogy a jogilag önálló agrár-, élelmiszer-ipari és élelmiszer-kereskedelmi vállalkozások egymással érdekeltségi, részesedési viszonyba kerülnek, amelynek hatásaként a vállalkozások között a piaci viszonyok korlátozottá válnak. Így az egyedi éves beszámolók alapján a társaságok vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének bemutatása nem biztosítható. Az információhiány megszüntethető, ha a vállalkozásokat vállalatcsoportként értelmezik és a konszolidációs számvitel módszereit alkalmazzák. A konszolidációs számvitel alkalmazásakor szükséges annak vizsgálata, hogy ez milyen hatást gyakorol az anyavállalat és a tagvállalatok kimutatott vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetére. Az élelmiszer-gazdaságban működő vállalkozások körében végzett kérdőíves felmérés és a modellszámítás eredményei alapján megállapítható, hogy a vállalatcsoporttagok egyedi éves beszámolói olyan mértékű belső halmozódásokat okoznak, amelyek megkérdőjelezik a beszámolók alapján hozott gazdasági döntések megalapozottságát. A pénzügyi és gazdasági válság hatására kialakult gazdasági környezetben javasolható az anyavállalatok vezetőinek, tulajdonosainak, a piaci szereplőknek, hogy a konszernhez tartozó vállalkozások esetén döntéseiket mindenképpen az egyedi éves beszámoló mellett a konszolidált éves beszámoló adatainak figyelembevételével, annak értékelésével hozzák meg. Hiszen a halmozódások olyan vagyont, eredményt takarnak, amelyek nem tekinthetők valósnak, nem használhatók fel fedezetként, finanszírozási forrásként.
-
Az ökológiai gazdálkodás hatékonysági kérdései
Az életszínvonal emelkedésével egyre nagyobb hangsúlyt kap az egészséges táplálkozás, és ugyanakkor a mezőgazdasági termelésben jelentkező árutöbbletek kitörési pontok keresésére ösztönzik a gazdálkodókat, így az ökológiai gazdálkodás a mezőgazdaságban tevékenykedők egy csoportjának teljes, illetve részbeni megélhetési alapul szolgálhat. 2005-től azonban jelentős visszaesés tapasztalható mind az ökológiai termelésbe vont terület nagyságát, mind az ökológiai gazdaságok számát tekintve, a gazdálkodók egy része ugyanis különféle más integrált programokba kapcsolódott a kedvezőbb feltételek és a magasabb támogatási összegek miatt.
Az egyes gazdaságtípusok esetében a birtokméret tekintetében szignifikáns különbség alapvetően nem állapítható meg. Mindez azonban nem mond ellent azon sajátosságnak, amely szerint az ökológiai gazdaságok jelentős részére jellemző extenzívebb gazdálkodás indukálja is a nagyobb méretet, de az ok-okozati összefüggés fordítottja is igaz. Vizsgálataink szerint az ökológiai gazdálkodásnak átlagosan 7-27%-kal magasabb az éves munkaerő-szükséglete 100 ha mezőgazdasági területre vetítve a 2006-2007-es esztendők vonatkozásában. Az ökológiai gazdálkodás költségigénye átlagosan 30-40%-kal alacsonyabb a hagyományos gazdálkodáshoz képest a vizsgált esztendők és gazdálkodói kör vonatkozásában. Az egyéni és a társas ökológiai gazdaságoknál az értékesítés nettó árbevétele nem éri el a konvencionális gazdaságokét az alacsonyabb termésátlagok és a fokozatosan csökkenő értékesítési átlagárak következtében, annak ellenére sem, hogy az agrártámogatások ennek a deficitnek az ellensúlyozását szolgálják.
Míg az egyéni ökológiai gazdaságok jövedelmezőségi mutatói javultak a fennálló támogatási rendszer lehetőségeinek kihasználása, a minőségi termékek iránti kereslet növekedése, az értékesítési módok (biotermékek piaca, közvetlen termelői értékesítés), valamint a kedvezőbb időjárási feltételek következtében; addig a társas ökológiai gazdaságok 2006-tól már veszteségesen működtek. Ez utóbbi elsősorban az értékesítés nettó árbevételének csökkenésére vezethető vissza.
A jelenlegi helyzetben megoldást jelenthet, ha az ökológia gazdaságok piaci pozíciójuk erősítése, illetve javítása érdekében vertikális integrációkba tömörülnek, illetve az általuk előállított termékek hozzáadott értékét a feldolgozó kapacitások létesítésével, illetve bővítésével növelik.