Az életszínvonal emelkedésével egyre nagyobb hangsúlyt kap az egészséges táplálkozás, és ugyanakkor a mezőgazdasági termelésben jelentkező árutöbbletek kitörési pontok keresésére ösztönzik a gazdálkodókat, így az ökológiai gazdálkodás a mezőgazdaságban tevékenykedők egy csoportjának teljes, illetve részbeni megélhetési alapul szolgálhat. 2005-től azonban jelentős visszaesés tapasztalható mind az ökológiai termelésbe vont terület nagyságát, mind az ökológiai gazdaságok számát tekintve, a gazdálkodók egy része ugyanis különféle más integrált programokba kapcsolódott a kedvezőbb feltételek és a magasabb támogatási összegek miatt.
Az egyes gazdaságtípusok esetében a birtokméret tekintetében szignifikáns különbség alapvetően nem állapítható meg. Mindez azonban nem mond ellent azon sajátosságnak, amely szerint az ökológiai gazdaságok jelentős részére jellemző extenzívebb gazdálkodás indukálja is a nagyobb méretet, de az ok-okozati összefüggés fordítottja is igaz. Vizsgálataink szerint az ökológiai gazdálkodásnak átlagosan 7-27%-kal magasabb az éves munkaerő-szükséglete 100 ha mezőgazdasági területre vetítve a 2006-2007-es esztendők vonatkozásában. Az ökológiai gazdálkodás költségigénye átlagosan 30-40%-kal alacsonyabb a hagyományos gazdálkodáshoz képest a vizsgált esztendők és gazdálkodói kör vonatkozásában. Az egyéni és a társas ökológiai gazdaságoknál az értékesítés nettó árbevétele nem éri el a konvencionális gazdaságokét az alacsonyabb termésátlagok és a fokozatosan csökkenő értékesítési átlagárak következtében, annak ellenére sem, hogy az agrártámogatások ennek a deficitnek az ellensúlyozását szolgálják.
Míg az egyéni ökológiai gazdaságok jövedelmezőségi mutatói javultak a fennálló támogatási rendszer lehetőségeinek kihasználása, a minőségi termékek iránti kereslet növekedése, az értékesítési módok (biotermékek piaca, közvetlen termelői értékesítés), valamint a kedvezőbb időjárási feltételek következtében; addig a társas ökológiai gazdaságok 2006-tól már veszteségesen működtek. Ez utóbbi elsősorban az értékesítés nettó árbevételének csökkenésére vezethető vissza.
A jelenlegi helyzetben megoldást jelenthet, ha az ökológia gazdaságok piaci pozíciójuk erősítése, illetve javítása érdekében vertikális integrációkba tömörülnek, illetve az általuk előállított termékek hozzáadott értékét a feldolgozó kapacitások létesítésével, illetve bővítésével növelik.
Blog
-
Az ökológiai gazdálkodás hatékonysági kérdései
-
Felértékelni az agrárgazdaságot?
A mezőgazdaság a pénzügyi szektortól eltérően nemcsak profitot, hanem új értéket is képes létrehozni. A magyarországi agrárgazdaság nyomasztó gondjai ellenére is rendelkezik azokkal az alapvető feltételekkel – föld- és vízvagyonnal –, melyre alapozva hozzájárulhat a nemzetgazdaság gondjainak enyhítéséhez.
Ehhez azonban már nem csak szavak, hanem alkotó tettek kellenek, változtatás és változtatni tudás szándékával. -
Folyami hajózás és a magyarországi gabonaexport
Az árutermelésre áttért mezőgazdaság közel másfél évszázada alatt bebizonyosodott, hogy a megtermelt terményfelesleg az ország gazdaságföldrajzi „bezártsága” miatt nem versenyképes a tengeri kijutással rendelkező országok gabonájával szemben. A tengeri kikötőhöz vezető olcsó vízi utat máig sem sikerült megteremteni, és a magyar gabona jelenleg is csak a világpiaci árnál alacsonyabb áron értékesíthető. A folyók vízjárástól független hajózhatósága azok belépcsőzésével valósítható meg.
-
A sertéságazat versenyképességének javítása
A 90-es évek elejére az sertésállomány 6 millióra esett vissza, és azóta folyamatos a csökkenés, a KSH adatai szerint a sertéslétszám 2008 augusztusában 3,7 millió Magyarországon. Az alapanyag hiánya és az olcsóbb külföldi áru importra készteti a feldolgozóipart, legtöbb esetben szállítási költséggel együtt is olcsóbban hozzák be az alapanyagot, leginkább Lengyelországból. Hazánkban a termelők magas önköltségen termelnek, akár 80-90 forint eltérés is lehet az egyes termelők között. A legalacsonyabb előállítási költségen termelő USA, Kanada és Brazília fokozatosan teret nyer azokon a piacokon, ahová eddig Dánia, Hollandia és Németország is szállított. Ez azt jelenti, hogy ezen országok magasabb áraik miatt kiszorulnak ezekről a piacokról (Korea, Japán) és az EU-n belül értékesítik termékeiket. Így hazánknak e fent említett uniós országokkal kell felvennie a versenyt.
Az ágazati versenyképesség kérdésében elengedhetetlen a termékpálya összes résztvevőjének a vizsgálata, a termelés, feldolgozás, kereskedelem és fogyasztás elemzése. Termelői szinten fontos a hatékony termelés, az önköltségcsökkentés a megfelelő genetika, takarmányozás és tartástechnológia segítségével. A helyzetük megerősítése érdekében egyre inkább a termelői szerveződések jelentőségének növelése látszik jó megoldásnak. A húsipar és a vágóhidak esetében szükség van a specializációra, a vágás és a darabolás különválasztására. Folyamatosan nyomon szükséges követni a piac változását, hiszen versenyelőnyt szerezhet az a termelő, aki hamarabb képes reagálni. A koncentráció fontossága hangsúlyos ebben a vertikumszakaszban is. Az érdekképviselet fontos a kereskedőkkel való tárgyalásokban is.
A kereskedelemben és a fogyasztásban a marketing nagyobb figyelmet érdemel. A fogyasztók informálásával azok tudatos vásárlókká válhatnak, mert a fogyasztói igényeket nemcsak kielégíteni lehet, hanem azokat generálni is célszerű. -
A hazai mezőgazdasági együttműködésekről a gazdálkodás folyóiratban II.
Az új gazdaságirányítási rendszer 1968-tól a mezőgazdasági együttműködéseknek is kedvezőbb feltételeket teremtett. A korábbi „tervutasításos” rendszer megszüntetése kedvezett az önálló vállalati döntéseknek. Ez új fejlődési pályákat nyitott a mezőgazdaságban, amelyek mentén a vállalaton belüli és vállalatok közötti integrációk jöttek létre, így a múlt század 70-es évtizede a hazai mezőgazdasági együttműködések széles körű kibontakozásának, általánossá válásának időszaka volt. Ezeknek az együttműködéseknek egy része alkalmazkodva a piaci körülményekhez ma is működőképes lehetne.
-
A Magyar Agrárinformatikai Szövetség 10 éve az agrárgazdaság szolgálatában I.
Az elmúlt évtized jelentős változást hozott az információtechnológiai eszközök és rendszerek, valamint az ezekre épülő alkalmazások és szolgáltatások fejlődésében. E fejlődés az agrárgazdaság számára is új lehetőségeket nyújtott, sok területen pedig ma már nélkülözhetetlen eszközök eléréséhez járult hozzá. Magyarországon e változás markánsan az agrárgazdaság egészére kiterjedő, úgynevezett Európai Uniós Agrárinformációs rendszerek bevezetésében és fejlődésében érzékelhető. Az elmúlt időszakban Magyarország nemzetközi szakmai kapcsolatai is kibővültek, a Magyar Agrárinformatikai Szövetség (MAGISZ) 1998. évi megalakulását követően 1999-ben már az európai szakmai szövetség (EFITA – European Federation for Information Technology in Agriculture, Food and Environment) tagjává vált, 2003-ban pedig, 31 ország szakembereinek részvételével, szakmai és szervezési szempontból kiemelkedően sikeres nemzetközi konferenciát szervezett. A MAGISZ elmúlt 10 éves tevékenysége az agrárgazdaság fejlődése, fejlesztése szempontjából is olyan területekre irányult, mint az ágazat és az agrárinformatikai szakterület szempontjából fontos konferenciák, fórumok, műhelymunkák szervezése, az agrár-felsőoktatásban az informatikai képzések támogatása, diplomadolgozat-pályázatok kiírása, valamint az Agrárinformatikai Nyári Egyetemek szervezése, amely az utolsó három évben nemzetközi rendezvényként került megrendezésre hazai és külföldi társszervezetek, intézmények támogatásával. A MAGISZ a fenti tevékenysége mellett az „Agrárinformatikáért Emlékérem” díj alapításával 2005-ben és 2007-ben olyan szakemberek munkáját ismerte el, akik jelentős tevékenységet fejtettek ki az agrárinformatika területén. A szövetség számára a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése szempontjából is fontos volt, hogy 2005-2006-ban részt vett az AMI@Netfood hosszú távú európai stratégiai terv készítését felvállaló nemzetközi FP5-ös projektben, melyben 14 országból 14 konzorciumi tag vett részt.
-
A magyar agrárgazdaság versenyesélyei és stratégiai dilemmái
Szerzői kollektívánk az AKI 2007/7. számú tanulmányában (Alkalmazkodási kényszerben a magyar mezőgazdaság) megállapította, hogy a magyar agrárgazdaság viszonylag nagy kilengésekkel ugyan, de kényszerpályán sodródik, és kibocsátásának volumenét 2013-ig csak 6%-kal képes növelni, azt is torz szerkezetben. A behatárolt mozgástérben a mezőgazdaságból származó jövedelmek reálértéke – szintén túlzott ágazati aránytalanságokkal – legfeljebb a 2006. évi szinten marad. Rámutattunk azonban arra is, hogy ez a kedvezőtlen prognózis nem fátum, még módosítható, hiszen adottságaink alapján kínálkozik egy dinamikusabb fejlődési pálya is, amelyen a termelés volumene mintegy 25%-kal, a vállalkozói jövedelmek reálértéke pedig akár 50%-kal bővülhet.
Egy évvel később az agrárszereplők (értelmiség, gazdálkodók, feldolgozók) úgy vélik – de a statisztikai adatok is azt tükrözik –, hogy a magyar agrárgazdaság továbbra is strukturális feszültségekkel terhes, gyenge versenyképességgel jellemezhető pályán vergődik. Természeti és humán erőforrásaink kihasználtsága elmarad a lehetségestől. Bizonyosra vehető, hogy a nemzetközi (és főleg az európai) versenyben a spontán folyamatok, a beavatkozásoktól torzított piacok önszabályozó mechanizmusai nem hozzák meg a számunkra elfogadható eredményeket. Az élelmezés-, energia- és környezet-biztonság hármas prioritása által meghatározott erőtérben új, tudatos és harmonizált alkalmazkodási stratégia szükséges! Az alkalmazkodási „parancs”, az intellektuális kihívás nem pusztán agrárérdek, nem pusztán agrárfeladat! Versenyképes mezőgazdaság ma már nem képzelhető el versenyképes feldolgozás, kereskedelem, oktatás-kutatás, innováció és versenyképes intézményrendszer nélkül.