A függvényszámításaink alapján a következő összegző jellegű megállapításokat tesszük:
– A C-D típusú függvények jól alkalmazhatók az általunk vizsgált termelési tényezők hatásának megközelítő mérésére.
– 2000-ben a mezőgazdasági eszközállomány, 2007-ben pedig a mezőgazdasági munkaerő játszott nagyobb szerepet az agrár GDP előállításában. Ebben főleg annak hatása érződik, hogy közben jelentősen javult az élőmunka technikai fejlettsége, a munkaerőben nagyobb tudásanyag halmozódott fel, a termelési tényezők között felértékelődött a szerepe.
– Az agrár K+F szerepe a GDP képződésében 2000-ben 11%, 2007-ben 14% körüli, tehát a fejlesztési törekvések lényegesek az agrárgazdaság fejlődése szempontjából.
A módosított termelési függvények segítségével kimutattuk továbbá, hogy az EU tagországaiban 2000-ben és 2008-ban is
– az egy főre jutó K+F kiadások növekedésével nagyon erős pozitív korreláció mellett jelentősen nő az egy főre jutó hazai termék (r-négyzet értéke 2000-ben 0,94, 2007-ben 0,67), az egy mezőgazdasági munkaerőre jutó agrár K+F kiadás növekedésével határozott agrár GDP növekedés párosul (r-négyzet értéke 2000-ben 0,58, 2007-ben 0,76);
– az egy hektárra jutó agrár K+F ráfordítás növekedésével az egy hektárra jutó agrár GDP is nő, tehát az agrárgazdaságban a kutatás-fejlesztés intenzitásának növekedése kulcsfontosságú szerepet tölt be (r-négyzet értéke 2000-ban 0,84, 2007-ben 0,63).
Az egy hektárra jutó biotechnológiai patentek száma és az egy hektárra jutó agrár GDP között határozott és erős korrelációs kapcsolat található, tehát a biotechnológia szerepe az agrárgazdaság növekedésében nem hanyagolható el.
Korábbi kutatásaink azt is bizonyítják, hogy a K+F aktivitás és a GDP közötti kapcsolat inverz változata is igaz, hiszen minél gazdagabb egy ország, annál többet áldozhat kutatási aktivitásának növelésére, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a kevésbé fejlett országoknak nagyon kevés felzárkózási esélyük van.
Blog
-
Az agrárkutatás-fejlesztés GDP-re gyakorolt hatása az EU országaiban
-
A fenntartható fejlődést szolgáló paradigma
Az uralkodó neoklasszikus paradigma alapján a 20. század második felében a gazdasági növekedés a várható klímaváltozás, a Föld természeti erőforrásai és a társadalmi egyenlőtlenségek figyelembe vétele nélkül ment végbe. Erre a helyzetre szolgált válaszul a fenntarthatóság koncepciója, amely az utóbbi két évtizedben globális mozgalommá vált és nemzeti alkalmazkodási stratégiák kidolgozásához vezetett. A gazdaság működésére azonban igazán új paradigma mégsem született, bár a közgazdaságtan a komplexitás irányába látszik fejlődni.
Az új (transzdiszciplináris) paradigma eddigi hiánya ellenére a szükséges változások irányai már felismerhetők: a fosszilis energiaforrások mielőbbi helyettesítése és az erdőgazdaság kiemelt kezelése (Low Carbon Economy), valamint az ökoszociális piacgazdaság irányába való fejlődés. Az államoknak ezért (a vállalatokkal és az egyénekkel szemben is) a közérdeket szükséges képviselniük: a beruházások (egy jelentős részének) ökológiai, illetve szociális célokra történő reallokálását, mérsékelve az egyes társadalmi rétegek közötti jövedelemkülönbségeket. A polgároknak (fogyasztóknak) pedig környezettudatossá, takarékossá (energia, élelmiszer, víz) és megfontoltabbá (hitel) kell válniuk.
Magyar viszonylatban a továbblépéshez tanulmányozni szükséges a gazdaságtudomány új fejleményeit, az egyetemi oktatásba pedig célszerű bevezetni legalább az ökológiai közgazdaságtan alapjait. Modellezéssel pedig fel kellene tárni az egyes gazdasági célok, diszciplínák, gazdasági szereplők és társadalmi rétegek közötti érdekellentétek feloldásának és kezelésének módjait. Gyakorlati lépésként pedig low carbon rendszerű mintatelepülések (ökofalu) létrehozása – ami vonzó példát, húzóerőt jelenthetne a szélesebb körű klímavédelmi törekvések számára – célszerű. -
Birtokkoncentráció, foglalkoztatás, diverzifikáció és multifunkcionalitás
A statisztikai adatok szerint a magyar mezőgazdaság munkaerő-felhasználása folyamatosan csökken. Cikkünkben rávilágítunk arra az ellentmondásra, ami a deklarált foglalkoztatási célok és a versenyképességet szolgáló gépberuházási támogatások növekedése, valamint hatásai között feszül. E támogatások hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a gazdák birtoknövelési törekvéseit erősítsék, s fokozzák a mezőgazdaság munkaerő-kibocsátását. Nem igazán halad a folyamatot potenciálisan mérséklő tevékenységdiverzifikáció sem. Három LEADER kistérségben 104 gazdálkodóra kiterjedő felmérésünkkel feltártuk a gazdák és gazdacsaládok gazdaságfejlesztési motívumait, a gazdaság diverzifikációjának helyzetét, a multifunkciós mezőgazdálkodással kapcsolatos terveiket, s az ezeket segítő és akadályozó tényezőket. A mezőgazdasági termelésen túli funkciókon belül a nem árujellegű közszolgáltatásokkal külön is foglalkoztunk. A vizsgált gazdák természetesnek tekinthető biztonságos gazdaságfejlesztési motívuma mellett a család jobb megélhetése játszott meghatározó szerepet. Ezek realizálásához a legtöbben a földvásárlást tartották a legfontosabbnak. A foglalkoztatásban a családtagok kerültek előtérbe, a mások számára történő munkahelyteremtést a legtöbben – még a diverzifikált gazdaságok esetében is – az utolsó helyekre tették. A rugalmas foglalkoztatási formák terjesztését kifejezetten állami feladatnak tekintik. Mindezek felhívják a figyelmet a központilag megfogalmazott célok, a területi és ágazati folyamatok, s a gazdák gondolkodása közötti, a foglalkoztatás vonatkozásában megjelenő ellentmondásokra.
-
A német keleti tartományok és Magyarország mezőgazdasági jövedelemhelyzetének összehasonlító elemzése
A cikkben hazánk és a német keleti tartományok mezőgazdasági jövedelemhelyzetének összehasonlítását tűztük ki célul, az egy hektár mezőgazdasági területre jutó jövedelemkategóriák alapján. A jövedelmek összehasonlítása arra szolgált, hogy a jelenlegi helyzet ismeretében hogyan alakulna a várható jövedelmi helyzet, ha a támogatások megszűnnének 2013-at követően, a vizsgált két térség közül melyik járna rosszabbul. Az összehasonlításhoz a Mezőgazdasági Számlarendszer (MSZR) és a Tesztüzemi Rendszer (TR) adatait használtuk. A jövedelem összehasonlítása során a támogatások és a nem fizetett munkaerő feltételezett munkabérigényének szerepére külön kitértünk. Megállapítható volt, hogy a bruttó és nettó hozzáadott érték a keleti tartományokban támogatások nélkül is minden esetben magasabb. A végső jövedelemkategóriák (nettó vállalkozói jövedelem, illetve üzemi eredmény) értékét a támogatások és a nem fizetett munkaerő feltételezett munkabérigénye a két mezőgazdaságban egyaránt lényegesen befolyásolták. Az előbbi tényező a keleti tartományok, míg az utóbbi a magyar mezőgazdaság jövedelmének alakulására gyakorolt nagyobb hatást. Amennyiben a támogatásoktól eltekintünk, a nem fizetett munkaerő bérigényét viszont figyelembe vesszük, úgy az MSZR adatai alapján a keleti tartományok, míg a TR-adatok alapján a hazai mezőgazdaság bizonyul eredményesebbnek. Az eredmények ugyanakkor azt is jelzik, hogy a támogatások megszűnése esetén hazánk és a keleti tartományok mezőgazdasága is veszteséges lenne, de a támogatások elvesztése az utóbbit jóval súlyosabban érintené. Ennek alapján megkockáztatjuk azt a következtetést, hogy 2013 után az agrártámogatások sokak által feltételezett drasztikus csökkentésére nem fog sor kerülni. Érdemes megemlíteni továbbá, hogy az MSZR-adatok alapján számított területegységre jutó hazai nettó vállalkozói jövedelem alapváltozata – lassú felzárkózást követően – a csatlakozás utáni időszakban kevesebb mint 10%-kal maradt el a keleti tartományok azonos tartalmú mutatójától.
-
Az élelmiszerek fogyasztói árai és a kiskereskedelmi árverseny
Az élelmiszerek fogyasztói árindexe évek óta az inflációt meghaladó ütemben nő, az élelmiszer-kiskereskedelmi egységek éleződő versenye ellenére. A verseny erősségét az élelmiszer-kiskereskedelem kiegyenlített versenystruktúrája eredményezi, amit az első hat piaci szereplő relatív piaci arányának állandósága jelez. A verseny leggyakoribb eszköze az ár, az alacsonyabb ár alkalmazása akciókkal és árcsökkentéssel történhet. Az átlagos fogyasztói ár tendenciáját a különböző árváltoztatási jellemzők (akció, árcsökkentés, árnövekedés és nem változik az ár) gyakoriságainak és árszintjeinek vizsgálata is alátámasztja. Az árnövekedések aránya az árváltoztatási jellemzőkön belül a választott bolttípusokban meghaladja az árversenyre utaló akciók és árcsökkentések együttes előfordulási gyakoriságát, továbbá az átlagos fogyasztói árszintekben sem jelentős az eltérés a választott bolttípusok között. A fogyasztói árak növekedésének okát, a makrogazdasági hatásokon kívül, az élelmiszerláncban megfigyelhető erőviszonyokkal és érvényben lévő piaci mechanizmusokkal (hátsó kondíciók, beszerzési ár alatti értékesítési tilalom) lehet összefüggésbe hozni.
-
Agrárcenzusok szerepe az agrárinformációs rendszerben (1895-2010)
A rendszeres mezőgazdasági adatgyűjtések közel kétszáz éves múltra tekintenek vissza. Az 1828-tól végrehajtott felmérések a földhasználatra, növénytermelésre és az állattartásra terjedtek ki, az első „földhasználati regisztert” – az ideiglenes földkatasztert – 1853-ban állították fel. A szőlőterületekre, borászatra vonatkozó első statisztikát Magyarország – nemzetközi felkérésre – 1873-ban dolgozta ki, illetve hajtotta végre. A 19. század végére már Európa-szerte egyre nagyobb igény merült fel a mezőgazdasági tevékenység, a mezőgazdasági termelés részletesebb megismerésére. Az első magyar – általános – mezőgazdasági cenzus rendszerét Keleti Károly, az önálló magyar statisztikai hivatal első elnöke személyes vezetésével dolgozták ki. A nagy volumenű munka végrehajtására csak Keleti Károly halála után – 1895-ben – kerülhetett sor, mert a cenzus végrehajtása forrásainak megteremtése nagy nehézségekbe ütközött.
-
Kitörési esély a magyar birtokpolitika zsákutcájából
Földviszonyainkat 20 éve a nemzetek feletti tőkehasznosulás elsajátítási magánérdekét érvényesítő, neoliberális birtokpolitika uralja. Ez – rendszertani lényegéből eredően – maga alá gyűrte a földnek a társadalmi közösséget fenntartó és újratermelő közfunkcióit. Az új történelmi korszakban – amely a civilizáció összeomlásával is fenyeget – a föld és a víz, mint természeti őselemek birtoklása a túlélés feltétele. Ezért létkérdés a haszonelvű birtokpolitikának a közérdekű, értékkövető földpolitikával való felváltása.
Amikor a közérdeknek elkötelezett agrárértelmiség a nemzeti önvédelem eszköztárával keres kitörési pontot az értékalapú, a közjót és a fenntarthatóságot szolgáló birtokpolitikához, még a szakmai párbeszéd igényénél is gátakba ütközik. Az alapfogalmak tisztázásra szorulnak, csak ezután épülhet fel – társadalmi közmegegyezéssel – a közérdekű birtokpolitika cél- és intézményrendszere. Jelen írásom ehhez próbál szerény adalékot adni, részben néhány fogalom megvilágításával, részben az általam kidolgozott, nemzeti földprogram felvázolásával. -
A birtokpolitika közösségi jogi problémái
Megkülönböztetve egymástól a KAP és a birtokpolitikára vonatkozó közösségi jogi rendelkezéseket, arra a következtetésre jutok, hogy túlzás, illetve nem helytálló Tanka Endre megállapítása, mely szerint az uniós jog a birtokpolitikában „maga a politika”, „a tagállami jogalkotás annak végrehajtására szűkül”, és a birtokpolitikában a közösségi jog „a belső jogot csaknem kiszorítja”, hiszen a tagállam dönthet úgy, hogy semmilyen korlátozást nem léptet életbe a földpiacon, valamint a közösségi joggal összeegyeztetett igen szigorú, Tanka Endre szavaival élve értékalapú birtokpolitikát, polgári demokratikus földreformot is bevezethet.
Alapelv szerint a birtokpolitikában a tőke szabad mozgásának korlátozása tilos – minden tagállam esetében –, de az Európai Bíróság által elismert közérdekből, az arányosság és a szükségesség jogelvének betartásával mégis korlátozható, feltéve, hogy az adott rendelkezések nem a más tagállamok polgárainak hátrányos megkülönböztetésére irányulnak. A földkérdésben véleményem szerint nem vezet előre a nemzeti szuverenitás kontra közösségi jog problematika előtérbe helyezése, megoldás inkább attól várható, hogy megvizsgálják azt, hogy milyen, a közösségi joggal összeegyeztethető szabályozással lehet a célokat megvalósítani.